Laurie Halse Anderson interjú

Sziasztok! Ez az interjú a Goodreads januári YA hírlevelében volt, és gondoltam lefordítom, hátha másnak is érdekes :) Két könyvet olvastam már Laurie-tól, a Jégviráglányokat, és a Hadd mondjam elt. Az előbbi nagyon tetszett, ellenben Hadd mondjam elre annyira már nem emlékszem, szóval érik az újraolvasás :) Külföldön nemrég jelent meg az új könyve, a magyar megjelenésről ha jól tudom, még nincs infó. Jó szórakozást az interjúhoz :)

Az eredeti megtalálható itt.

Ahogy jöttek a kérdések a Goodreads tagjaitól Laurie Halse Andersonnak, egy dolog kristály tiszta volt: a könyvei megindítanak. Elgondolkodtatnak, megríkatnak, olyan kérdéseket és szorongásokat idéznek elő, amikről nem vagy kész beszélni senki mással. Laurie első YA könyve, a Hadd mondjam el egy lányról szól, aki nem szól egy szót sem miután megerőszakolják egy buliban. Az azt követő tíz évben a volt újságíró írt étkezési zavarokról a Jégviráglányokban és sok középiskolai történetet mesélt el például a Catalystban és a Twistedben. A Seeds of America című sorozatában kilép a kortárs közegből: történetét a függetlenségi háború idejére teszi, és egy rabszolga lány szemszögéből ír.

Legutóbbi könyve, a The Impossible Knife of Memory, Hayley Kincaid kaotikus életéről szól. Egy átlagos gimnazista, akinek apukája PTSD-től szenved – Laurie gyermekkorából merített ihletet. Olvass tovább, Laurie sok kérdésre válaszol: a nehéz múltjáról, arról, hogy milyen különböző nézőpontokból írni, és inspiráló nőkről, mint Maya Angelou.


Karri: Mivel én is voltam depressziós és küzdöttem szorongással azon gondolkodtam, hogy hogyan tudod ennyire jól megírni egy tinédzser szemszögéből. Esetleg neked is voltak hasonló problémáid?

Egyikről sem esik nehezemre írni, mivel mindkettővel volt dolgom az életem során. Félénk, boldog kislány voltam, de a dolgok kissé komplikálttá és szomorúvá váltak mikor felsős lettem. Ekkor tudtuk meg, hogy édesapámnak PTSD-je van. A családom élete fordulóponthoz érkezett – nagyon sokat költöztünk, tönkrementünk, és ami a legrosszabb, a szüleim nem tudtak, vagy nem akartak beszélni arról, hogy mi történt. Azoknak az összezavarodott és magányos éveknek sok köze van ahhoz, hogy milyen könyveket írok most.


Emily: A Jégviráglányok az egyik legerősebb tinédzser betegséggel foglalkozó történet, amit valaha olvastam. Nehéz volt, vagy ijesztő, hogy ennyire mélyen belevesd magad egy szenvedő anorexiás agyába?

Nehéz volt, és ijesztő egy anorexiás agyában lenni. Az étkezési rendellenesség a legrosszabb függőség. A társadalmunk rengeteg jelzést küld a tinédzsereknek, hogy a kokain és a heroin veszélyes. De bárhova nézel, eltorzult képeket és nevetséges történeteket látsz, amik azért készültek, hogy az emberek rosszul érezzék magukat a bőrükben. A nagyvállalatok szorongást akarnak kiváltani mindenkiből a testük miatt, hogy könnyebben eladhassák a termékeiket. Egy anorexiás, fiatal lány helyébe képzelni magam fájdalmas élmény volt. Muszáj volt minél többször elmennem sétálni, és egészséges és boldog dolgokkal tölteni a szabadidőmet.


Heather: A Hadd mondjam elben nagyon ügyesen ábrázoltad a mindenkitől teljesen elzárkózó embert. Volt olyan időszak, amikor annyira magányosnak érezted magad, mint Melinda? Hogy tudtad kezelni?

Pár héttel a kilencedik megkezdése előtt megerőszakoltak. Nem mondtam el a szüleimnek, mert így is elég bajunk volt. Teljesen elszigetelődtem mindenkitől, és nagyon depressziós lettem. Az olvasás segített: azt hiszem, minden könyvet elolvastam az iskolai könyvtárban. Az úszócsapatba való belépés is segített; az edzés közbeni szórakozás és a barátkozás kombinációja volt ez. De a legjobb döntés az volt, hogy elmentem tanácsadásra, és beszéltem egy terapeutával. Ezt nem tettem meg a saját gyerekeim születéséig. A beszélgetések megváltoztatták az életem. Bárcsak előbb mentem volna el.


Cassie: Azt mondtad, hogy sok fiú kérdezi, hogy Melindát miért zaklatta fel annyira az, hogy megerőszakolták a Hadd mondjam elben.
Katie Hofer: Milyen tanácsot adnál azoknak a lányoknak, akiknek el kell tűrniük, hogy a fiúk az erőszakkal viccelődnek az iskolában?

Sokat kell még nevelnünk. Sok fiú nem érti meg az érzelmi hatásait az erőszaknak, mert senki nem beszélt nekik róla. Ekkor jön jól a Hadd mondjam el. Amikor hallom, hogy valaki ezzel viccelődik, megkérdezem őket, kedvesen és őszintén, hogy miért gondolják, hogy ez vicces. Egyszerű kérdés, igaz? Mikor valakinek meg kell magyaráznia a viccet, néha rájön, hogy semmi vicces nincs is benne. Minél jobban bátorítjuk az áldozatokat a felszólalásra, annál nagyobb nyomást helyezünk arra, hogy a hibáztassuk-a-túlélőt gondolkodásmód átalakuljon hibáztassuk-a-támadót megközelítésre, és csak így haladhatunk előre.

A The Impossible Knife of Memory kézirata

Ginny: Van egy olyan szabályom, hogy sosem leszek túl érzékeny, de a Hadd mondjam el annyira jó volt. Azt hiszem, ez volt az első könyv, ami megríkkatott, és megkérdőjeleztette velem a gondolkodásmódom. Én is úgy akarok írni, ahogy te, szóval mik lennének a legfontosabb dolgok, amiket egy írónak észben kell tartania egy olyan mű megírásakor, ami annyira érzelmes és mély, mint a te könyveid?

Az a trükk, hogy olyan karaktereket alkoss, akik fontosak neked, és olyan szituációkba helyezd őket, amiknek érzelmi töltésük van.


Talia: Ugyanannyira szerettem a férfi főszereplőt a Twistedben, mint a női főszereplőket a Hadd mondjam elben és a Jégviráglányokban. Hogy különbözteted meg a férfi és a női hangot mint író? Volt bármi különösebb problémád, mikor fiú szemszögből írtál?

A témát alázatossággal, tisztelettel és nyitottsággal kell megközelítened figyelmen kívül hagyva nemi identitásod, kultúrális háttered és személyes élményeidet. Tölts sok időt olyan emberekkel, akik hasonlítanak a szereplőidre. Kérdezz sokat. Dolgozz azon, hogy megértsd az előítéleteidet, és dobd is el őket. Az írók bárkiről írhatnak, de a házi feladatot nekik is meg kell csinálni. Férfi szemszögből írni nem volt nehéz, de több időt és odafigyelést igényelt, mintha egy nőéből írtam volna.


Christine Gray: Megihlettek Maya Angelou versei, például az I Know Why the Caged Bird Sings miközben a Chainst írtad? A sok gyönyörű madaras hasonlatról rögtön Angelou verse jutott eszembe.

És egy csomó olvasó szeretné tudni, hogy mikor jön az Ashes!

Imádom Dr. Maya Angelou munkásságát. Az I Know Why the Caged Bird Sings egy nagyon fontos könyve, és sokszor cenzúrázták már, de én úgy gondoltam, hogy ha beleveszem a Hadd mondjam el történetébe akkor segíthet, és egy új dimenziót adhat hozzá.

Sajnálom, hogy az Ashes késik. Problémáim voltak az olvasással és az írással két éven keresztül egy krónikus betegség miatt. Örömmel jelentem, hogy az orvosok végre rájöttek, mi a baj, és jelenleg is az Ashesen dolgozom. Amint tudom a pontos dátumot, szétkürtölöm. Köszönöm a türelmet!


Holli: Melyik híres nő a leginspirálóbb számodra?

Harriet Tubman és I. Elizabeth királynő


Richie Partington: Melyik kedvenc rock számaidat tanultad meg kívülről a középiskolában?

Laurie írókuckója New York állam erdői közt

"A long, long time ago, I can still remember how that music used to make me smile."

American Pie Don McLeantől, Hotel California az Eaglestől, és a Landslide Fleetwood Mactől.


Britta: Mondasz pár könyvet, ami nagy hatással volt rád?

The Watson Go to Birmingham (1963): Christopher Paul Curtis megmutatta, hogy egy szomorú történetben is lehetnek viccek.
A Kisasszonyok megmutatta, hogy mennyire kielégítő egy család életéről írni
És az Ulysses James Joytól, legyen bármilyen nehéz is elolvasni, rávezetett a nyelvi játékokra.